K PAJ NL
|
KÉPGALÉRIA
ZSINAGÓGA HANGULATOK, ÉLETKÉPEK
Bár a második éveben a Mozgó Ház alternatív színházi csoport már használta a romos zsinagógát a fesztivál keretében, de az igazi használat itt, ebben az évben indult be. Amit megelőzött egy komoly takarítás, amely nagyját a 10-20 centis guánú és a mindenféle limlomok alkották. Valamint le kellett betonozni a földszintet, mert egykor ellopták a padló burkolatot. Az első emeli galériát a következő éveben állítottuk helyre, a padlózat visszaszegelésével és kiegészítésével. De már itt kipróbáltuk kiállításokra a dupla kupolát, amely az épület egyetlen felújított része volt.
Jól látható, hogy a közönség nagyon jól belakta és megszerette az épületet, annak ódón hangulatát és persze a koncerteket, színházakat is. Itt még nem használhattuk a zsinagóga udvarát, ami a következő években az éjszakai élet központja lett. A fesztiválon, kamasz kora óta minden évben fellépő Lajkó Félix itt vált, lett először sztár. Zsúfolásig megtelt a zsinagóga, amire nem voltunk felkészülve és tanulságos veszélyhelyzetek álltak elő a tömeg miatt, aminek kezelését a következő évre korrigáltuk. Szóval a zsinagóga és a meglepetésünk a fezstivál iránt érdeklődést mutató győriek erőteljes szaporodása próbára tette szervezőkészségünket. Eddig elsősorban pestiekből és külföldiekből állt a fesztivál közönsége.
|
KIEMELT HÍREK
2024.06.03. 21:21
A Mediawave Alapítvány és az Őrhegy Udvarház Közösségszervező Kft. ŐRHEGY ART Művészeti Rezidencia programot hirdet Európában élő alkotók számára nyárra és az őszi, szüreti időszakra egyaránt. Angol nyelvű kiírás: https://orhegyart.wordpress.com/
Magyar nyelvű fordításért írj üzenetet: orhegyudvarhaz@gmail.com
2024.03.12. 22:12
Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!
A korábbi évekhez hasonlóan ismét vizuális, zenei, családi és gasztroműhelyekkel várunk benneteket!
Részletek és jelentkezés ITT.
TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ
|
|