Győr Magyarország műemlékekben második leggazdagabb vidéki városa a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül elnyerte a műemlékvédelem Európa-díját. A történelmi korokat idézõ templomok, paloták, múzeumok, jellegzetes sarokerkélyek, szűk közök belvárosi sétára invitálják a látogatót. Győr fesztiválváros, ahol a művészetek barátai, az igényes kikapcsolódásra vágyók egész éven át vonzó programokra lelhetnek.
Minőségi zene, jó adag cigány temperamentum, némi magyaros dallamvilág megbolondítva csipetnyi füstös kávéházi hangulattal, a XX. század első felének bárzenéjével, filmdalaival és slágereivel. Erre számíthat a közönség a Budapest Bár előadásában.
Újra táncol az egész város! Immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Győri Táncművészeti Biennálé 2011. június 23-27-ig Győrben.
A rendezvénysorozat keretében a magyar táncművészet vezető együttesei vesznek részt: a klasszikus balettől a néptáncon át az alternatív előadásokig a táncművészet minden műfaja képviselteti magát.
Lassan hagyomány, hogy nyáron néhány napra Győr belvárosát a gyerekek veszik birtokban, hiszen a város illetve a Vaskakas Bábszínház egy nem akármilyen rendezvénnyel, a Győrkőcfesztivállal és a Győrkőcolimpiával kedveskedik nekik!
Two Greek filmmakers will come to this year's Passport Controll - Summer Art Workshops and Community Gathering, to lead film workshop for students. Film director Karina Logothetis and sound designer Vasilis Zlatanos won the award for the Most Original Short Film at the 33rd edition of the Mediawave Film Festival this year, with their short fiction Pebble.