RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI MŰVÉSZETI VÁLSÁG

Az előző korszakok, fejezetek a szocializmus normál, majd lanyhuló időszakában valósultak meg. Az 56-os előzmények okán óvatosságra késztető, de egyre inkább puhuló konstrukcióról volt szó, amely utolsó időszakában – gondolom a T. olvasó számára is jól érzékelhetően – lubickoltunk, mondhatni élveztük az adódó lehetőségeket. Annyi minden, oly sok sorsfordító dolog történt mindenféle területen, ami kevés generációnak adatik meg. Mondhatni szerencsénk volt.

És itt van előttünk a vértelen forradalom, a békésnek mondható rendszerváltás időszaka, ami azért nem volt annyira békés, de nem volt kevéssé izgalmas sem, mint a megelőző szocialista időszak. A folyamatosan lazuló elfojtásból hírtelen elöntött bennünket a szabadság. Azt gondoltuk, hogy eljött a mi időnk, most már tényleg miénk a világ. A sokféle dolog, amit ilyen-olyan mérvű elfojtások és korlátok közt műveltünk, hírtelen szabad lett. Na de közben ne feledjük, hogy csődközelben volt az ország, de ezzel akkor senki nem foglalkozott, néhány gazdasági emberen kívül.

Aztán nem az lett, amire számítottunk, többszörösen sem. Érdekes és kevéssé vizsgált tény, hogy az alkotó művészek nagy része megingott, vagy legalábbis kisebb-nagyobb válságba került. Hamar átlátható volt, azért, mert megszűnt az a – gyűlölt, ellenszenvvel viselt, stb. (választható) - közeg, amellyel szemben addig meghatározta magát és kifejtette alkotó tevékenységét. Sokak számára évekig tartott, míg újra tudták definiálni magukat. Saját filmes tevékenységem is megsínylette a rendszerváltást, míg pár év alatt meg nem találtam új utamat...

Hartyándi Jenő

Győr, 2016