KÉPAJÁNLÓ
|
ISMÉT NEMZETKÖZI JAZZKONCERTEK A PETŐFIBEN
Másik szálként a háttérből mi is kaptunk ismét egy kis lehetőséget. Nyilvánosan, óvatosságból ugyan nem jelenhettünk meg még, valószínű túlaggódtuk, de az Ifjúsági Házba került Kecskeméti Anikó megkeresett, hogy nem segítenék e neki, elsősorban nemzetközi jazzkoncerteket szervezni, ötleteket adni. Ezen új kapcsolat révén, a mi nemzetközi kapcsolatrendszerünkre építve két évig ismét voltak, elsősorban avantgarde irányultságú hazai és nemzetközi jazzkoncertek a Petőfiben. Nem is kis nevek, Leo Smith, Kixx, Gilbert Isbin és a Maarten Altena Quartet, Szabados György, Dresch Mihály, Grencsó Isván, Szabó Sándor, stb. E kis sorozat némiképp megidézte az 1982-83-as nemzetközi koncertek világát. Emellett a nagy példakép, jazzgurut, Szigeti Pétert meggyőzve a Petőfiben jazztörténeti és jazzszemélyiségeket bemutató sorozat indult Kávéházi Jazz-es címmel.
És mivel Fülöp Péterék a TK Jazzklubban is nagyon hasonló stílusban nyomták és olyan nemzetközi hírességeket sikerült meghívniuk, akkor már Közgáz Jazzklubbal együttműködve, mint Peter Kowald, az Original Negerlander, Paul Termos, egészen boldogok voltunk, hogy 2-3 évig ismét Győr volt az avantgarde jazz központja kis hazánkban.
Hartyándi Jenő
szervező
2016
|
KIEMELT HÍREK
2023.06.25. 015:05
Két görög filmes műhelyvezető is lesz idén a Passport Controll - Nyári Berek Művészeti Műhelyek és Közösségi Együttléten. Karina Logothetis filmrendező és Vasilis Zlatanos sound designer idén elnyerték a legeredetibb kisjátékfilm díját a 33. alkalommal megrendezett Mediawave Filmszemlén, a Kavics (er. Pebble) című filmmel.
2023.05.12. 017:02
Május végén (május 26-28) jön a következő idei Mediawave fokozat Pünkösdi improvizációk címmel, amely a "klasszikus" Mediawave jazz, színházi, táncos és közösségi vonalát szándékozik feleleveníteni a ravazdi Őrhegy udvarházban. A program ide kattintva érhető el.

TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ
|
|