RÓMER FLÓRIS FERENC, Dr.

(Pozsony, 1815. április 12. - Nagyvárad, 1889. március 18.)
Bencés tanár, régész, múzeumalapító, egyetemi tanár, az MTA levelező (1860), majd rendes (1864) tagja volt. Apja jómódú pozsonyi cipészmester, két testvére közül József pap lett, Károly elesett az 1848-as szabadságharcban.
Anyja a Vecsera-család tagja. Elemi iskoláit szülővárosában végezte. Német anyanyelvén kívül már ekkor elsajátította a szlovák és a magyar nyelvet, az utóbbiakat oly módon, hogy a szülők idejekorán kiadták cseregyereknek Trencsénbe és Tatára. 15 évesen, 1830-ban belépett a Szent Benedek-rendbe.
Guzmics Izidor apát egy időre a bakonybéli kolostorba küldte, ahol tanulótársa, Ipolyi Arnold hatására megismerkedett a bakonyi táj botanikai, geológiai értékeivel, a történelmi múlt, a népélet sajátos világával.
1839-ben szentelték pappá és bölcsészdoktorrá avatták. A munka megkezdése előtt egy évet a tihanyi apátságban töltött el, ahol a pihenésre szánt hónapokban előkészítette publikációra a Pisky-kódexet, s tovább folytatta barangolásait a Bakony és a Balaton-felvidék tájain. Ezt követően került a Pannonhalmi Szent Benedek Rend Győri Főgimnáziumába (ma Czuczor Gergely Bencés Gimnázium), ahol eleinte magyart és latint tanított, a második évtől azonban már az ambícióinak jobban megfelelő természetrajz tanára lett. A tanítás mellett erősen szorgalmazta az állat- és növénytár létesítését, melyet taníványaival, győri gyűjtőkkel és később Ebenhöch Ferenc koroncói plébánossal együtt valósított meg. 1845-ben a pozsonyi királyi feltanoda (akadémia) fizikai és természetrajz tanára lett.
Pozsonyban előadásaival és első tudományos közleményeivel (melyek bécsi, pozsonyi lapokban és a Tudománytárban jelentek meg) népszerűséget, ismeretséget és tekintélyt szerzett magának.
Ő tervezte meg és szerelte fel a koronázó templom tornyára az első villámhárítót. József nádor megbízta az ifjú József főherceg nevelésével, akivel haláláig bensőséges viszonyban maradt. Közben további botanikai gyűjtést végzett Pozsonyban is a természetrajzi tár gazdagítására.
Az 1848-as forradalomban nemzetőr lett, majd besorozták a honvédsereg egyik utász zászlóaljába, ahol altiszti beosztást kapott. Nevét Rómaira változtatva, tanítványait is felszólította példája követésére a Pressburger Zeitung 1848. november 31-i számában. Ez lett utóbb az ellene felhozott hadbírósági vádindítvány fő vádpontja.
1849. november 24-én nyolc évi vasban letöltendő várfogságra ítélték. Bécs, Olmütz és Josephstadt várbörtöneiben raboskodott. Rabsága alatt nyelveket tanult, kísérleteket végzett és rajztudását fejlesztette. Kirótt büntetésének több mint felét letöltötte, s közkegyelemmel szabadult 1854-ben. Egy ideig rendőri felügyelet alatt állt, rendje vezeklésre Bakonybélbe száműzte. Három éven át magánalkalmazott nevelő volt Szuborics Antalnál, majd gr. Erdődy Károlynál.
1857-ben térhetett vissza a győri rendházba. Ekkor legfőbb feladatának azt tartotta, hogy a természetrajzi gyűjteményt tovább gyarapítsa. 1857 decemberében a Győri Közlönyben hirdette meg tervszerű gyűjteményfejlesztési koncepcióját, melyben már rangos helyet adott a történelmi emlékek gyűjtésének is. Ekkor írta Győrött a bakonybéli és a tihanyi, valamint az 1859. évi nyári szünidei terepbejárásai során összegyűjtött jegyzeteiből nevezetes Bakony-monográfiáját. E műve Szünidei levelek címmel a Győri Közlönyben jelent meg folyamatos levéltudósítás formájában, 1860-ban pedig önálló kötetben, Győrött. Ipolyi Arnold írásra buzdította, s az ő segítségével az MTA levelező tagja lett 1860 októberében.
A tudományos siker hatása alatt végleg a régészet tudományának szentelte életét. Archeológusi működése során felhasználta a természettudomány addigi eredményeit, s komplexitásra törekvő látásmódjával korát messze megelőző korszerű szemléletével megteremtette a magyar régészet diszciplináris alapjait.
1859. május 26-án a győri bencés gimnázium régiségtárát múzeummá nyilvánította a cs. és kir. középponti műemlék bizottmány, s őt kinevezte a múzeum őrének. Ezzel létrejött Magyarország első vidéki múzeuma, amely rendeltetése szerint gyűjti, feldolgozza és bemutatja Győr és környékének történelmi értékeit.
1860-ban Simor János győri püspök egyházi-archeológiai tanszéket állított fel a papi szemináriumban, melynek vezetésével Rómert bízta meg. 1861-ben Ráth Károly levéltáros barátjával megindította Magyarország első történelmi szakfolyóiratát, a Győri Történelmi és Régészeti Füzeteket. A négy kötetből álló, kötetenként négy füzetet tartalmazó periodikát Simor püspök támogatta anyagilag, s jórészt Rómer szerkesztette Ráth Károly korai halála miatt.
Rómer és Ráth voltak a győri központtal megalakult Dunántúli Történetkedvelők Társaságának fő szervezői és rendezvényeinek mozgatói. 1862-től Pesten gimnáziumi igazgató lett, majd meghívást kapott az MTA kézirattárának vezetésére. 1868-ban kinevezték az archeológia egyetemi tanárának a pesti egyetemen. 1869-ben a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának igazgatója lett. Indítványozására 1868-ban megjelenik az Archaeológiai Értesítő, melynek első szerkesztője és írója volt. 1864 és 1873 között szerkesztette az Archaeológiai Közleményeket is.
Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Életműve lenyűgöző: 30 önálló kötet és mintegy 450 tudományos közlemény. Az 1867-es párizsi ősrégészeti és embertani kongresszuson tartott előadásával a magyar régészetet bekapcsolta a nemzetközi vérkeringésbe. Nagy szerepe volt abban, hogy 1876-ban Magyarországon rendezték meg az ősrégészek és antropológusok világkongresszusát.
1877-ben elfogadta Ipolyi Arnold váradi püspök meghívását a nagyváradi káptalan egyik irodalmi stallumára. Itt is folytatta tudományos szervező munkáját, s 1877-ben újabb vidéki múzeumot alapított Nagyváradon, életében immáron a másodikat.
XX. századi múzeumőr utóda, Lovas Elemér a győri bencés gyűjteményt róla nevezte el. Napjainkban Győrött utca és múzeumi kiállító hely őrzi nevét.
1990. június 2-án a Xántus János Múzeum előtti téren felállították Borsos Miklós 1972-ben faragott vörös márvány szobrának bronz másolatát.