K PAJ NL
|
A RÓMER HÁZ UNDERGROUND KLUBJÁT EMIR KUSTURICA AVATTA FEL 2000. ÁPRILIS 30-ÁN.
Pénz, bűnözés és élesen találó, ugyanakkor helyenként túlzó társadalomábrázolás. Nem, most nem Scorsese New York-járól, hanem a Kusturica-féle Balkánról van szó. A nemzetközi filmpiacon és fesztiválokon már évek óta Emir Kusturica képviseli (a volt) Jugoszláviát. Egyéni stílusa, filmjeinek összetéveszthetetlen atmoszférája hamar kivívta a kritikusok és a közönség elismerését. Már első alkotásában fellelhetők a későbbi sajátosságok. Az Emlékszel Dolly Bellre? precíz megfigyelőképességről tesz tanúságot, a kommunista Jugoszlávia ellentmondásait és lakóinak életét bemutató filmben bár még nem hemzsegnek a későbbiekben a rendező védjegyévé váló vizuális megoldások, de témájában és narrációjában már a későbbieket vetíti előre.
A Papa szolgálati útra ment után készítette el a Cigányok idejét, amely első nagyszabású filmje. Abszurditásában mutatja meg a való világot, a bűnöző elit és a nincstelen tömegek közötti óriási szakadékot. A Cigányok ideje sokkal érdekesebb a rendező többi filmjével együtt tárgyalva, mint önálló alkotásként, ugyanis egyfajta átmenetet alkot a későbbiekbe. Az egyedi kameramozgások alkalmazása mellett itt került előtérbe a pénz, és néhány jelenetben már érezhető utolsó két filmjének extravagáns stílusa. A Cigányok ideje ugyanakkor nem elég egységes ahhoz, hogy kiemelkedő alkotás legyen. A Balkán szürrealista, humort sem nélkülöző képei után túl gyors a váltás az embercsempészek komor neorealizmusába, sőt, a film helyenként gyenge amerikai gengszterfilm-paródiává válik. Kézzelfogható a színvonalbeli egyenlőtlenség az olasz és a szerb jelenetek között, az utóbbi javára.
A Cigányok ideje nemcsak filmjei képi világában hozott előrelépést, hanem Kusturica életében is, hiszen ez volt utolsó jugoszláv pénzből készült filmje, a délszláv háború kitörése után el is hagyta az országot a szarajevói születésű rendező. Az amerikai produkcióban készült Arizonai álmodozók során Kusturica olyan sztárokkal forgathatott, mint Johnny Depp, Faye Dunaway és Jerry Lewis. A film egy érdekes szerelmi háromszög történetét meséli el, de a történetnél érdekesebbek a szereplők és a formanyelv. A szürrealista ábrázolásmódot és a sablonoktól mentes forgatókönyv kiszámíthatatlan fordulatait tökéletesen egészítik ki az egy-egy jelenetet kitevő Hitchcock, illetve Cimino paródiák.
Az Arizonai álmodozók után Kusturica visszatért ahhoz a témához, amelyhez a legjobban ért. Az Underground Jugoszlávia ötven évét dolgozza fel, a világháborútól napjainkig. A kaotikus állapotok semmit sem változtak, a háború nem ért véget (ez a megállapítás azóta újabb igazolást nyert), a barátságot és az erkölcsöket felváltja a kapzsiság. A film története a legabszurdabb a Kusturica-fimek között: 1941, Belgrád. Marko és Petar a kommunista párt tagjai, a közös ideológia mellett összeköti őket a több éve tartó barátság, az átmulatott éjszakák és az, hogy mindketten ugyanazt a színésznőt szeretik. A német megszállás után Petar néhány társával kénytelen egy pincébe menekülni, a külvilággal való egyetlen kapcsolatuk Marko marad. Marko a békekötés után is fenntartja a háború látszatát, lemezjátszóval imitálja a légitámadást jelző sziréna hangját és a pincében rekedtek által a partizánoknak készített fegyvereket jó áron adja el a külvilágban. A pincéből 50 év után kikerülő menekültek alig észlelhetnek változást: a káosz megmaradt, már megint (még mindig) háború van, csak az ellenség változott meg. Jól jelzi Kusturica pesszimizmusát, hogy a film második fele, amelyik a kilencvenes éveket dolgozza fel, bővelkedik a sötét képekben, a korábbi színes, vicces jeleneteket felváltják a komor, szürke jelenetek.
Kusturica legújabb filmje nem okoz csalódást. A Macska-jaj követi az előző filmek tradícióit, sőt, bizonyos értelemben túl is tesz az Undergroundon. A film igazából egy népmese modernkori adaptációja, ahol a királyfik és a pásztorok szerepét gengszterek és nincstelen csencselők vették át. A káosz megmaradt, tisztességes munkával még mindig nem lehet pénzt keresni, a nyomorból való kikerülés egyetlen módja a bűnözés. Kusturica egyedi stílusával olyannak mutatja meg a Balkánt, amilyennek még sohasem láthattuk. A szerb (roma?) temperamentumot, a Trabantot elfogyasztó disznót, vagy a vasúti sorompóra felakasztott vámőrt látva a néző hajlamos elfelejteni, hogy mindez néhány száz kilométerre történik innen.
A zene még jelentősebb szerepet kap, mint az előző filmekben, a balkáni dallamok főszeplővé válnak. Kusturica nem ködösít, most is kimondja, amit gondol: Jugoszlávia nagy szarban van, és önerőből nem fog kijutni belőle. A komoly téma és mondanivaló ellenére a film egy feszes tempójú vígjáték, a rendező eléri, hogy nevetünk azon, amin leginkább sírnunk kéne. A gegek és a röhejes karakterek bár könnyed légkört teremtettek, és a víziók sem olyan sötétek, mint az Undergroundban voltak (nehéz is lenne felülmúlni a kőkereszt körül forgó égő tolókocsi látványát), de a film végkicsengése itt is kellően negatív: az egyetlen kiút az ország elhagyása, a fiatalok pedig, akik kihúzhatnák Jugoszláviát jelenlegi helyzetéből, már külföldre is utaztak. A “Happy End” felirat így inkább tűnik szarkasztikusnak, mint parodisztikusnak.
|
KIEMELT HÍREK
2024.06.03. 21:21
A Mediawave Alapítvány és az Őrhegy Udvarház Közösségszervező Kft. ŐRHEGY ART Művészeti Rezidencia programot hirdet Európában élő alkotók számára nyárra és az őszi, szüreti időszakra egyaránt. Angol nyelvű kiírás: https://orhegyart.wordpress.com/
Magyar nyelvű fordításért írj üzenetet: orhegyudvarhaz@gmail.com
2024.03.12. 22:12
Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!
A korábbi évekhez hasonlóan ismét vizuális, zenei, családi és gasztroműhelyekkel várunk benneteket!
Részletek és jelentkezés ITT.
TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ
|
|