GYŐRKÖS LÁSZLÓ

visszaemlékezése a '92-es katalógusban

Írásának felkínálása előtt, fontosnak tartom röviden összefoglalni Győrkös Laci miként járult hozzá a MEDIAWAVE néven elhíresült fesztivál, ma együttlét szellemi megalapozásához.

Amikor társaimmal 1976-ban Győrben foytattam főiskolai tanulmányaimat - az első két évet Pesten jártuk, majd a szak leköltözött Győrbe, az akkortájt formálódó és KTMF-ként rövidített Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola keretében - akkor kerültünk elsőként Győrkös Laci óvó "kezei közé". Évfolyamtársaimmal, akikkel a mai napig összejárunk, magunkkal hoztuk a hetvenes évek közepének "pesti" progresszív kulturális mozgásainak tapasztalatát. Mint rendes főiskolások jártuk a klubokat (Műegyetem Bercsényi Klubja, Petőfi Sándor utcai jazzklub, Kassák Klub, stb.) és szippantottuk magunkba a kor adta lehetőségeket. És nem kutya dolgok zajlottak akkortájt, hiszen akkor kezdett megerősödni és egyre nagyobb közönségvonzást elérni a jazz, pontosabban a jazzrock vonal. A Syrius és Kisrákfogó valamint sok más zenei kezdeményezés feszegette a klasszikus műfaj határait és hozott rengeteg új és friss izgalmat. Mellette Szabados György vezetésével egyre erőteljesebben jelentkezett a free jazz világ, rendesen megosztva a magyar jazz világát, mint teljesen más és radikális irányvonal, amely hamarosan rátalált a post-Bartóki, magyar népzene alapra, útra és teljesen levált a később elkommerszesedő magyar, pontosabban budapesti jazzvonalról. De ekkor még nem volt szétválás, hanem mindenféle irányú kísérletek, műfajhatár feszegetések zajlottak a befogadók izgalmára és tanulságára. Jó időszak volt ez bizony.

Ezt a számunkra izgalmas, kulturális töltésekkel teli világot kellett elhagynunk és kényszerűen "leköltözni" Győrbe az iskola miatt. Sejtve, feltételezve a (kis)város sivár és izgalmakat nem nagyon adó világát. A valóság nem volt ennyire szörnyű, de nagyon jó sem. Arra hamar rájöttünk, hogy hozott kulturális töltéseink itt ugyan csak csíráikban léteznek, de mint öntevékeny és lendületes fiatalok előtt számtalan lehetőség nyílott mániáink kielégítésére, kifejtésére. Legalábbis elsőre nem láttunk semmilyen akadályt. Az első igazi lehetőséget a Győrkös Laci vezette Szabadhegyi Művelődési Ház kinálta fel, akik un. "diszkóverseny"-t hírdettek. No a diszkó műfaja akkortájt, pár évvel előtte indult és még egyáltalán nem volt olyan "kiforrott" és populáros szorakoztató valami, mint ami lett és a mai tudatunkban él róla. Palatinus Szabolcs barátommal mi jazzprogrammal neveztünk be erre a versenyre. Ha jól emlékszem jazztörténeti blokkal és Miles Davisszel borzoltam fel a zsűri idegeit. Mert ez akkor sem volt oly köznapi dolog ebben a formálódó műfajban. Szereplésünk eredménye az lett, hogy Győrkös Laci látva hozzáállásunk progresszivitását és nem odavalóságát, beküldött bennünket Scharek Bélához, aki akkor az Ifjúsági Ház igazgatója volt és jazzbuzi hírében állt. Eredményes volt a beküldés és találkozó, mert 1976 őszén már be is indíthattuk az első Győri Jazzklubot az Ifjúsági Ház keretében. Most nem részletezve a klub fejlődését és népszerűségét, máshol megírtam már ezt, de főiskolás társaim Győrből való eltávoztával rám maradt a klub vezetése és bevonulásomig vittem is sikerrel. Ekkor a Tanítóképzőn kezdett formálódni egy új generációs jazzklub, amely aztán átvette a szerepünket. Egy idő után megtaláltak és még katonaként bevontak a szervezésbe.

Leszerelés után (1981) - az azóta sajnos elhunyt - Zomborácz Tibor barátommal és jazzszervező társammal sikerült először nyugatra mennünk. Azaz kaptunk egy ablakot az útlevelünkbe, ami az én esetemben közel sem volt annyira egyszerű eset, mert volt felderítő katonaként meglepetésnek számított az engedély ily gyors megkapása. Elég sokat faggatóztak a rendőrségen előzetesen, de úgy látszik elég meredek dolgokat válaszolhattam, mert jobbnak látták, ha megadják az engedélyt, hátha nem jövök vissza. Abban az időben már létezett ez a hatósági technika a problémás elemek országból való eltávolítására. De mi visszajöttünk, ráadásul úgy, hogy két jazzfesztivált (Nickelsdorf, Saalfelden) is megtekintettünk, továbbá Amszterdam már akkor is legendás jazzklubját, a Bimhuis-t. Na és Rudi barátunk jazzlemezboltját egy Assefenburg melletti kis faluban. Ez még számunkra is elképesztő dolgonak számított, azért különösen, mert Rudi kb. 100-100 jazzlemezt ajándékozott nékünk, amely kincsnél abban az időben nagyobbat nem tudtunk elképzelni. És az országba való hátizsákos becsempészés is sikerrel járt.

És persze olyan szellemi municiót szedtünk össze az út alkamával, amely arra a kérdésfeltevésre ösztönzött bennünket, hogy "nem igaz, hogy mi nem tudunk valami hasonló nemzetközi jazzeseményt összehozni itthon?" Ekkor Győrkös Laci már a Petőfi Ifjúsági Ház igazgatóhelyettese volt és védőszárnyat adott, szervezőként beszállt ma szóval független, civil szervezőtevékenységünk mögé, erősítette megvalósítani, mint később kiderült, az első magyar független koncersorozatot Magyarországon. Sok-sok kalandunk keletkezett a hatóságok és szocialista rendszer kijátszása tekintetében a szervezésbe harmadikként beszálló Lázár Karcsival (nemzetközi kapcsolatok) és persze a hivatalos fedezetet nyújtó Győrkös Lacival. A részletekre most nem térek ki, máshol szintén leírtam közülük számosat, de ennyit szükségesnek tartottam bevezetésként Győrkös Laci 10 éves visszaemlékezése elé, amely a '92-es MEDIAWAVE katalógusban jelent meg. Ugyanis 1982 márciusában sikerült elindítanunk a nemzetközi és hazai terepen is híressé, hirhedté vált, ma már magyar zenetörténetinek nevezhető nemzetközi jazz-koncertsorozatot.

Nem mellékesen meg kell jegyeznem, hogy Győrkös Laci akkor már elég jól jegyzett magyar írónak számított, nemsokra rá jelent meg egy kötete (Vallomások Martinovics emlékezetéből, Magvető, 1984). és kb. ekkortájt lehetetlenítették el Győrött, rugták ki az Ifjúsági házból, amihez valószínű közös tevékenységünk is hozzájárult. De akkortájt ilyen dolgokat sosem mondtak ki nyiltan, csak feltételezni lehetett az események sorából. Laci aztán a Rábaközben, Csermajorban tanároskodott, majd tragikus körülmények közt távozott...

Mi pedig - modhatni - itt maradtunk árván, de éleg erősen már ahhoz, hogy folytatni tudjuk...

Győrkös László

1944-1997

KÖTÉSEK ÉS ÖLELÉSEK

(Az természetes, hogy az idő, a távolság mindent megszépít, de az is természetes, hogy a legendák megtörténtek, bármilyen hihetetlennek látszik.)

A JAZZ

Igen, hányszor feltettem magamnak a kérdést, hogy mi is köt hozzá.

Valahogy úgy van ez, mint mikor kicsorbul a pohár és hirtelen beszélni, valamit mondani kezd, ha érzékeny alkatú, és mondjuk kitünő hangú, akkor énekelni kezd. Egyszercsak feláll, a körülötte lévő hangokból/dallamokból/hangzatokból és hangjából/tudásából/szívéből létrejön.

a DAL.

Talán ez a titkos kapcsolat a belső hangokkal, hangérzetekkel, talán a hangok/hangszerek tökéletes birtokbavétele, kígyóbűvülése.

a JAZZ.

Annyi bizonyosnak tűnik számomra, hogy a jazz a kor legszubjektívebb művészete. A huszadik század  commedia dell'artéja. Talán a kihangsúlyozott személyessége miatt volt mindig a hivatalos közízlés ellentéte, hisz ez a művészet csak a személyiség-egyediség imádatában létezik. Így furcsamód, az önpusztító, cinikus posztmodernekkel szemben, a konzervatív alkotásesztétikát képviseli. Mondanom sem kell, hogy sohasem volt hatalom, a lemezpiac által népszerűsített/támogatott, közönsége is mindig a fiatalok (főiskolások-egyetemisták) ultraérzékeny, progreszív csoportjaiból verbuválódott.

Mivel jómagam csak egy egyszerű zeneszerető/hallgató voltam, aki megengedhette magának, hogy egyformán szeresse a klasszikusokat, (B+B+B pl. azaz Bach, Beethoven, Bartók) mint a jazz legnagyobbjait, emlékezetes maradt számomra BRAXTONÉKKAL találkozni Győrben, az ifiház beton-márványtermében, amely nem kedvezett túlzottan a fúvósoknak, és a kor sem kedvezett igazán a tehetségeknek,

szóval a jazzben a koncert az más, minden zavaró körülmény ellenére mindenki beléphet abba a terembe, ahol a hangok öleléssel fogadják Chicagótól - Budapestig.

VOLTAK, AKIK NEKILÁTTAK

először is az a fickó, azzal a nagy/bodros barna szakállal, aki mindent tudott erről a zenéről, a Hartyándi Jenő.

Jenő a szakállal.

Biztos, hogy ők találták ki egymást: Jenő a szakállt, majd a szakáll a Jenőt. Fantasztikusak tudtak mindig lenni! Először is fenemód feltünően konokok, valahogy úgy, ahogy ők akarták, másodszor meg el tudnak bújni/húzódni, s nagyokat kuncogni, úgy belefér a fonákká váló dolgokon, mert a dolgok a nyilvánosság szintjén mindig fonákká váltak.

Így látom őket együtt lobogni, mióta Jenőt ismerem, ami pedig már nem tegnap volt.

Aztán beszélnem kell a másik fiúról, Lázárkarcsiról. Őt is sűrű barna szőrzet jellemezte, de mindig csak fejebubján rakoncátlankodott az ezerfelé álló lombozat. Óriási volt benn a kommunikációs mánia/szándék/lendület, mint valami állandóan érdekességekre áhitozó kamaszban, aki aztán mindig hoppon marad, aki várva-várja, hogy megláthassa, mi van a leplek/burkolatok mögött, aki kibontogatva a dobozokat, a csomagolást, szomorúan látja, hogy nincs mögöttük semmi. Először azt hiszi, hogy eldugták előle, aztán azt hiszi, hogy átverték.

TERMÉSZETES, HOGY A '80-AS ÉVEK ELEJE VOLT.

Jenő és Karcsi a műszaki főiskolán verődtek össze, aztán a jazz-szel is. Jól illett hozzájuk, nem az az ütemeses nyöggetős, szórakoztató fajta, hanem a nehéz,

a fekete,

a free.

Kicsit előbbre kell kanyarodni, hisz a jazzt Győrben az ifiház Scharek-féle csapata alakította ki. Nótáskedvű társaság volt, egyikük-másikuk játszott valamilyen tingli-tangli együttesben. Kiváltképp Scharek Béla kedvelte a dixit, a ragtime-ot, ilyesmiket. Hamar megalakult a Benkó-klub. Ez még nem a Hartyándijenő-korszak, ő még a műszaki főiskolán lézengett, vizsgázgatott, meg jazztörténettel foglalkozott, ez a nagy tömegeket vonzó szórakoztató muzsika ideje volt.

Ettől fogva természetessé vált az ifiházban a jazzklub jelenléte. Jómagam az összevonások után, 1980-tól 1983-ig dolgoztam a házban, támogatván/segítvén, már ahogy tudtam, Jenőék törekvéseit, amely ízlésében a jazz legelvontabb, legavantgarde-abb vonalához közelített. Így az első pillanattól fennállt a korabeli művelődéspolitika extenzív, azaz létszámszemlélete (ha sokan voltak, jó műsor volt) és egy szűk, elsősorban baráti társaságra korlátozódó klub között a feszültség. (Ráadásul a klub legmarkánsabb támogatói, tagjai az ország különböző egyetemeire jártak.)

Úgy emlékszem, próbáltunk mindenféle ügyes/ötletes dolgokkal előrukkolni. Talán a koncersorozat volt a legvonzóbb. Hartyándi Jenő kezdte meghívni a hazai vízeken úszkáló tehetséges zenészeket, majd a jazztanszékre járó fiatal zenészek is kezdtek játszani az ifjúsági presszó péntek esti jazzestjein, s Jenő belekezdett egy jazz-újság szerkesztésébe Jazz Studium címmel (amelynek még 1984-es száma is volt a kezemben, summásan elmondhatom, hogy a kiadvány egyre ígényesebben igyekezett olvasóit megismertetni a modern jazz értékeivel).

Bizton állíthatom, hogy csakugyan megmozdult a levegő, de az igazán átütő, nagy közönséget, nagyívű mozgást biztosító program hiányzott. Talán egy sziporkázó koncert, amelyen találkozhatnak a műfaj legjobb külföldi és hazai képviselői? Talán nagy hatással lehetnek a világ legjobbjai a magyar jazzéletre? Talán itt találkozhatnának és felléphetnének az új együttesek, a tehetséges fiatalok? Talán öszetalálkozhatnak és együtt játszhatnának olyan nagy külföldi egyéniségek, mint Braxton és Szabados?

Ugyan, ez képtelenség.

Ki ad rá engedélyt? Ki vállalja? Hogy tudjuk kifizetni? Hányan lesznek rá kiváncsiak?

Végül is természetes, hogy összejött, mert mindenki akarta és kívánta, és igazán senki sem gáncsoskodott, valahogy nem is lehetett, annyira képtelenség volt az egész.

HISZEN SESSION EZ MÁR A JAVÁBÓL

Jelképszerűvé vált számomra a jelenet az első esten, amikor Braxton és Szabados mellé lép Dresch Misi és Baló Pista, két szaxofon, zongora, dob. Először néznek egymásra. Egyetlen villanás az egész, és ahogy a hangszerek megszólalnak, az már együttes lendület, szín, erő... A zene a lényeges, mindegyikük tudja, mit kell tennie, és ezt instrukciók, biztatások, datálások jelentik.

Az a kis csapat, amelyik akkor együtt dolgozott, Hartyándi, Lázár, s jómagam, hitte, hogy van értelme, nem vágyott más elismerésre, mint arra, hogy sikerüljön.

És a többiek is, Szigeti, Váczi és a zenészek, és a többiek, a jazz szerelmesei, vagy csupán kalandból Győrbe zarándokoló sok százak... Két éven keresztül: Anhony Braxton, Szabados György, Dresch Misi, Masina Trió, Binder Quintet, Roscoe Mitchell, Csepregi Quintet, Nyitott Csoport, BAcilus Combo, Tani Tabbal, Burton Greene, ROVA Saxophone Quartet, East-West Trio, Gonda János, George Lewis, Keshavan Maslak, Horváth Péter Free Bop Trio, Zbigniew Namyslowski Quartet, Lőrinszky Attila, stb, stb, némelyikük többször is fellépett a nemzetközi koncertsorozaton, amelyik hitem szerint beváltotta célját s közelebb vitt mindannyiunkat, akik részesei voltunk a zenéshez, A JAZZ MUZSIKÁHOZ, ami nagy hatással volt a magyar zenei életre.

MÁS-MÁS hagulatú volt mindegyik koncert, egyik meghittebb, a másik harsányabb, a harmadik szenvedélyes stb., a közönségünk, mondhatjuk, hogy az egész országból és a környező országokból  verbuválódott, s a koncert bizony belenyúlt az éjszakába. Vonatinduláskor ébresztettem őket. Valaki felállt, álmosan pislogva, aztán végigment a termen. Tudta, hogy ki utazik azzal a vonattal. Az volt, s az az érzésem, hogy a jazzhez kötődők, a művészethez kötődők, ugyanazon a vonaton utaznak. Összetartja őket valami titkos kapocs, mint mikor körülfon a zene, a dal és átölel.

Győrkös László

(1992)

Győrkös László rövid életrajza:

1962-ben érettségizett Győrben. Szerszámkészítő lakatosként dolgozott, majd elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakát, ugyancsak Győrben népművelő és tanár lett. Jelenleg a Szombathelyi Tanárképző Főiskola oktatója. - Önálló kötete: Vallomások Martinovics abbé emlékezetébõl (kisregények, 1984 )."
( Kortárs magyar írók kislexikona 1959-1988 Magvetõ Könyvkiadó, Budapest, 1989. )

Halála előtti évben a csermajori Tejipari Szakközépiskolában tanított.

Halála elõtti utolsó sorai (töredék):

ködreggel
méztiszta úton
leszakadt
villanydrótok
tekeregnek
egy deszkakerítés
mögött utolsót
béget a
húsvéti bárány
olykor
titkos hálókat
szövünk egymásban
még most itt
utánad kapok
álmomban
ha elhúzod a kezed
félve
(1997)

Egyik tanítvány, ma Weiner Sennyei Tibor néven neves költő, kinek a MEDIAWAVE-hez is lett köze, egykor így írt róla:

WEINER TIBOR IV. tech.:
Álomûzõ
Álomûzõ voltál
a semmiért harcoltál
a tudást kerested,
álmaid kergetted

Óh, kapitányok kapitánya,
érzelmek kincses bányája
a mi hõsünk te voltál
csak értünk harcoltál.
(1997. IX. 4.)

Szerkesztői megjegyzés és vágy!

A MEDIAWAVE'91 Fesztivál fotógalériája itt érhető el. A videógaléria pedig itt. Érdemes nézelődni benne.

A MEDIAWAVE'91 munkatársai, résztvevői itt tekinthetők meg. Ha Te is ott voltál - bármilyen minőségben, akár közönségként -, akkor Te is felkerülhetsz e felületre, ha leírsz és elküldsz nekünk egy élményt, történetet, ami veled történt és küldesz hozzá magadról egy korabeli és mostani fotót. Lehet, hogy a fotógalériában is felfedezed magad. Ellenőrizd le!

Az meg aztán nagyon jó lenne, ha a saját fiókodban is kotorásznál és kerülne elő valami dokumentum abból az időből (fotó, bármi).

hartyandi@gmail.com