KÉPAJÁNLÓ
|
ALAPÍTVÁNYI HÍREK
2014.12.05. 11:31
November 24-29 között, hat székelyföldi és gyimesi településen (Gyimesközéplok, Székelykeresztúr, Oroszhegy, Csíkszereda, Kászonaltíz, Csíkszentimre) mutatta be a kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület mély tartalmakat hordozó tánelőadását. A Nyugat-Dunántúl két karakteres népi figurája - Kovács Norbert "Cimbi" (rendező) és Kádár Ignác "Náci" (táncválogatás) - neve hallatán elsőre egy minőségi néptáncelőadásra gondolhatnánk. Azonban a darab messze túllép ezen azzal, hogy szövetébe beemelte az irodalmat, jelesül Wass Albert, Márai Sándor, Nagy László és József Attila súlyos mondatai veretezik és gondolkodtatták el a nagyéredeműt. A székely és gyimesi közegben - az érintetség okán - mindez még fokozottabban jelentkezett. Amit az előadás több pontján spontán feltörő vastaps is jól érzékelhetően jelzett. A csíkszentimrei, turnézáró előadás dokumentációja itt tekinthető meg. Hamarosan egy turnéfilm is elkészül, amely a csapat találkozásait is megörökíti. A MEDIAWAVE stábja rögzítette a turné szinte minden állomását.

Bányász Emi fotója a záróelőadás után
2014.12.03. 011:02
Hiánypótló kötettel jelentkezett Jávorszky Béla Szilárd. A zenei szakíró, szerkesztő A magyar jazz története című könyve a kezdetektől, a két világháború közötti időszaktól napjainkig követi nyomon a műfaj hazai történéseit, legfontosabb szereplőit, lemezeit.
"Elsősorban az vezérelt, hogy egy másfél évtizede kiadott dzsesszkönyv kivételével eddig nem született a műfaj magyarországi történéseit bemutató egységes kötet. Ez egy minitrilógia középső darabja: A magyar folk története című munkám tavaly jelent meg, a harmadik könyv a hazai kortárs zenével fog foglalkozni" - mondta a szerző a szerdai budapesti sajtóbemutatón.
A kötet alaposan, fotókkal illusztrálva feldolgozza a MEDIAWAVE Fesztiválok, különutas (nem fővároscentrikus, európai rendszerbe illeszkedő) jazzközvetítő szerepét. Sőt az előzménynek számító, magyar zenetörténeti jelentőségű 1982-83-as Győri Nemzetközi Jazzkoncert-sorozatot is (Antony Braxton, Roscoe Mitchell, George Lewis, Rova Saxophone Quartet, Szabados György, Dresch Mihály, Grencsó István, stb.), amelyek az első független szervezésű nemzetközi koncertek voltak Magyarországon, még a szocializmus alatt (nemcsak jazzben).

Anthony Braxton (USA) & Szabados György & Vajda Sándor
(1982, Győri Ifjúsági ház)
2014.12.02. 15:13
Gyerekszem Filmfesztivál legutóbb két évvel ezelőtt került megrendezésre, így épp ideje, hogy a szervezők ismét lehetőséget adjanak az egyre erősebb, és egyre kreatívabb gyerekmezőnynek, hogy újra összemérjék tudásukat a filmkészítés mezején. Nehéz időszakban van a kultúra, támogatás, pénzforrások híján, ezért üdítő alkalom gyerekek által készített, kis költségvetésű, fantáziadús alkotásokat látni a Gyerekszem Filmfesztivál repertoárjában. Ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy ebben az évben, ötödik alkalommal megrendezik a filmkészítő gyerekek magyarországi fesztiválját, melyre 2015. február 15-ig várják az ifjú alkotók munkáit. Részletek a mellékletben.
2014.11.01. 17:11
Az elmúlt 24 év alatt dolgoztak, felléptek, zsűriztek nálunk olyanok, akiket már elszólított közülünk az Úr! Akik már a felhők szélén ülve örömködnek rajtunk vagy csóválják fejüket aktuális érdemünk szerint. Halottak napján emlékezzünk rájuk, koccintsunk az egészségükre, kis pálinkat a földre löttyentve és gyújtsunk gyertyát emlékezetük fényére. (Kattints ide, ha meg akarod tekinteni őket.)
Kevesen tudják, hogy a halottak napja hat hónapos ünneppárja az újjászületés és/vagy termékenység, a zöldelés és virágzás napja, azaz május 1. Tehát a MEDIAWAVE hagyományos időszaka. Most emlékezzünk a közülünk eltávozottakra és a 25. együttlétünkön se feledkezzünk el róluk, de a MEDIAWAVE újjászületéséről sem.
.jpg) .jpg) .jpg) .jpg) .jpg)
2014.10.20. 22:42
A Teheránban élő magyar-iráni festőművésznőt, több szerepben is megismerhették a MEDIAWAVE látogatói. Volt kiállítása, volt zsűritag és 2010-ben megkapta a MEDIAWAVE párhuzamos kultúráért díját. Először férjét, a perzsa filmrendezőt, Khosro Sinait ismertük meg, aki a 90-es évek közepén volt zsűritag nálunk. Aztán lányát Samirát, aki izgalmas keleti színházi darabjaival, performance-ival lepett meg többször bennünket.
Az 56-os forradalom évfordulója alkalmából Gizella átvette a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét a magyar és perzsa kultúra közti művészeti közvtítő és alkotó tevékenységért. Gratulálunk neki.

2014.10.20. 022:09
A MEDIAWAVE művészeti alapemberének számító Both Miklós a napokban kínai-magyar együttműködő muzsikálással lepte meg a magyar közönséget. A Magyarországra érkező négy muzsikussal a MEDIAWAVE 2011-es Belső-Dél-Kína-i, Kelet-Tibet-i turnéja során talált kapcsolatot Miki, majd a következő évben is visszament hozzájuk és tovább bővítette kapcsolatrendszerét. A fotón látható Jangjima, tibeti énekesnő, nem mellesleg buddhista szerzetes, aki második lett a kínai tehetségkutató versenyben. Rajta kívül még itt volt Wang Xiao, a belső-ázsiai származású énekes-gitáros, és a nási nemzetiségű Ho tesvérpár. A násik a tibetiek csángói.

VS beszámolója - Bartha Máté - Fillér Máté - Klementisz Réka és Orosz Csilla filmje
Mi a közös Both Miklós gitárművészben, a Chinese Idol 500 millió kínai által nézett sztárjában és a zenészben, aki lóháton járta be a Góbi sivatagot, majd Tibetben nyitott egy kocsmát? Felcserélhetők-e egymással az erdélyi és a kínai népzenei motívumok? A gitárprímásnak is nevezett Both Miklós sokak szerint a kapocs Bartók és Hendrix között - szerinte minden művész kötelessége, hogy néha kimozdítsa magát a komfortzónából, és új válaszokat találjon. Kínába ment, körbeutazta az országot, az ott szerzett tapasztalait pedig kínai vendégművészekkel mutatta be október 16-án a Millenárison. (videó a "bővebbenben")
2014.10.20. 9:44
Tisztelgés Szabados György zeneszerző, zongoraművész emléke és az 1956-os forradalom előtt
Halála után három évvel Szabados Györgyre, a magyar improvizatív jazz legkimagaslóbb alakjára emlékeznek zenésztársai, tisztelői Budapesten. Az események titkos története című művét mutatják be, amely Szabados György saját szövege alapján született, s az 1956-os forradalom eltiprásának történetét mondja el. A mű nagyon nyíltan beszél 1956 eseményeiről, s nagyon drámaian és erőteljesen fogalmazza meg szerzője gondolatait és érzelmeit a forradalommal és az elnyomással szemben, ezért keletkezése idején, 1983-ban nem lehetett bemutatni eredeti formájában. „A szöveg magánhangzóinak rendjét átkomponáltam, így új, úgynevezett metanyelv született, amely titkon elmesélte a valóságot és a forradalom dicsőségét“ – mondta darabjáról Szabados György. (Medgyesi Gabriella portréfilmje itt érhető el.)

2014.10.06. 12:46
A MEDIAWAVE Alapítvány pályázatot hirdet MEDIAWAVE Szuvenír címmel, ajándéktárgyak, kiegészítők, kegytárgyak tervezésére, kivitelezésére
.jpg)
2015. ápr.28.-máj 2. között, a komáromi Monostori Erődben, 25. alkalommal rendezzük meg a MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlétet (korábban Fesztivál).
Ez alkalomból keressük azokat a kézműveseket, képző-, ipar- és hobbi művészeket, akik az emblematikus Mediawave csóka vagy egyéb használt jelképünk, motívumunk felhasználásával ajándéktárgyakat, kiegészítőket, kegytárgyakat terveznek és gyártanak számunkra és a látogatók számára.
A rendezvény életében volt már példa hasonlóra
pl.: mediawave pléh bögre, kavicsba karcolt mediawave csókás lánc stb.
Minden technikára és ötletre nyitottak vagyunk. Szeretjük a hagyományőrzést, a népi technikák újragondolását, az újrahasznosított termékeket, a kreativitást, a szellemességet.
2014.09.16. 13:18
Szeptember 18-20. között „Art as a Medium” címmel háromnapos fesztivált szerveznek Budapesten a kultúrák közötti párbeszédet népszerűsítő, nemzetközi civil hálózatként működő Anna Lindh Alapítvány magyarországi tagszervezetei, amelyenk filmekkel és koncertekkel a MEDIAWAVE Alapítvány is képviselteti magát. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban megrendezésre kerülő ingyenes programsorozat kiállításokkal, kreatív foglalkozásokkal, filmvetítésekkel, szakmai konferenciával, zenei programokkal és ételkóstolókkal várja a látogatókat.
Teljes program ide kattintva érhető el!
2014.08.31. 14:50
Ma osztották ki az augusztus 28-31 közt, budapesti Aranytíz Kultúrházban megvalósult az országos diákfilm verseny díjait. A díjazottak közt több olyan fiatal is található, akik különböző MEDIAWAVE filmkurzusok, filmtáborok keretében készítették alkotásaikat.

A középiskolás kategória alkotói díját nyerte: Szelestey Bianka (Veszprém): VISSZAUTASÍTHATATLAN AJÁNLAT és Dömötör Balázs (Tárnok): SZEMBEN MAGAMMAL. Mindkét film a MEDIAWAVE kisharsányi Nyári Filmtáborában készült, amely tábor megvalósulását a Nemzeti FIlmalap támogatta. A zsűri díját: Sárosi Csaba (Pannonhalma/Erdély): LIFT, illetve "a legjobb kísérleti film" díját Csiky Miklós (Pannonhalma/Budapest): VISSZAFELÉ című filmje nyerte. Mindkét film a TÁMOP támogatásával, a MEDIAWAVE által megvalósított pannonhalmi bencés filmkurzus keretében készült.
A fiatal filmes kategória alkotó díját Murányi-Matza Teréz (Nagyvárad): ZÚZ és SMARTLOVE, Koblinger Ádám (Budapest): TÁVOLSÁGOK, Dömötör Bence (Budapest): KERÉKPÁR és FÉNYORSZÁG című filmje nyerte el. Amelyek többségében a Nemzeti Filmalap támogatta MEDIAWAVE Nyári Filmtáborban készültek, kivéve a KERÉKPÁR című filmet, ami a MEDIAWAVE Fesztivál alatt filmkurzus keretében készült. A filmek a címre kattintva megtekinthetők!
105 benevezett filmet neves szakemberekből ál zsűri értékelte (Matkócsik András: operatőr-rendező, Medgyesi Gabriella: szerkesztő-rendező, Nyakó Júlia: színművész, Szita Miklós: Balázs Béla díjas producer, Kovács Gábor újságíró). A három kategóriában (általános iskolás, középiskolás, fiatal filmes) kiosztot 26 díjból a MEDIAWAVE neveltjei 9-et hoztak el. Úgy érezzük, ez elég jó arány. Van értelme és hatékonysága filmes oktató tevékenységünknek.

|
KIEMELT HÍREK
2023.06.25. 015:05
Két görög filmes műhelyvezető is lesz idén a Passport Controll - Nyári Berek Művészeti Műhelyek és Közösségi Együttléten. Karina Logothetis filmrendező és Vasilis Zlatanos sound designer idén elnyerték a legeredetibb kisjátékfilm díját a 33. alkalommal megrendezett Mediawave Filmszemlén, a Kavics (er. Pebble) című filmmel.
2023.05.12. 017:02
Május végén (május 26-28) jön a következő idei Mediawave fokozat Pünkösdi improvizációk címmel, amely a "klasszikus" Mediawave jazz, színházi, táncos és közösségi vonalát szándékozik feleleveníteni a ravazdi Őrhegy udvarházban. A program ide kattintva érhető el.

TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ
|
|