KÉPAJÁNLÓ
|
ALAPÍTVÁNYI HÍREK
2020.03.04. 23:19
Aki azt hiszi, a zenegyűjtés amolyan unalmas, tudományos dolog, az üljön Etiópiában katonákkal megrakott kamionban, katlevelet rágó, egy napja nem aludt, rángatózva kommunikáló sofőr mellett. Efféle élményeiről is beszámol Both Miklós a Válasz Online-nak, de interjúnkból kiderül az is, mi köze az igazi „rasztafárinak” Kodály Zoltánhoz, vagy az amazóniai erdőtüzeknek a Hotel Californiához. Továbbá, hogy miért olyan kórosan átpolitizált a világunk manapság. Figyelem: az elmélyülést kiküszöbölni igyekvő médiaműködés korában most igazán elmélyült beszélgetés következik.

2020.03.02. 20:35
Öt fesztiválnak ítélték oda idén a Magyar Fesztivál Szövetség Beke Pál-nívódíját. A kiemelkedő, szakmai szempontból magas színvonalú, emlékezetes és a közösséget építő fesztiválokat elismerő díjat csütörtökön adták át a szervezet évadnyitó közgyűlésén Budapesten.
A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Utazás Kiállításon tartott díjátadón a díjjal járó oklevelet és Szurdi Éva keramikusművész szobrát a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál, a Héttorony Fesztivál, az Ördögkatlan Fesztivál, a Szekszárdi Szüreti Napok és a Tartóshullám/MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét szervezői vehették át.
A 238 fesztivál szakmai szervezetét képviselő Magyar Fesztivál Szövetség javaslatára a Turizmus Kft. rendezésében csütörtökön átadták az Év Fesztiválszervezője díjat is, amelyet az idén Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője vehetett át a Marriott Budapest Hotelben tartott eseményen.

2020.03.01. 19:55
A magyar kormány veszélyhelyzetet rendelt el a COVID-19 koronavírus járvány miatt, és ma kezdődő hatállyal megtiltotta a száz főnél nagyobb látogatottságú beltéri és 500 főnél nagyobb látogatottságú kültéri rendezvényeket. Figyelembe véve a kormány határozatát, a lakosság érdekeit, a közegészségügyi szempontokat, sajnálattal közöljük, hogy a 2020. április 28–május 2-ig tervezett 30. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlétet elhalasztjuk, előreláthatóan szeptemberre. Szeretnénk ha továbbra is megmaradna a közösségi (együtt)létünk, így az elkövetkező hónapokban online formában Virtuális vészegyüttlétként folytatjuk tovább a tevékenységünket. Az elkövetkező napokban részletesen tájékoztatunk majd titeket a tervekről, ötletekről. Köszönjük a megértést, az együttműködést! Figyeljünk egymásra, mossatok kezet és maradjunk együtt virtuálisan!

2020.03.01. 014:04
Vona Tibor sok éven keresztül a Mediawave Nyári Filmes Táborainak, Filmes Műhelyeinek segítsége, operatőre és rendezőasszisztense, amolyan fontos háttérember volt, aki nélkül sok film valószínű nem készült volna el. Régóta készült rá, hogy új, saját filmmel álljon elő. És lám elkészült és a "Caravan" című film elnyerte a párizsi ARFF-on (Around International Film Festival) "A legjobb kísérleti film" díját.

2020.01.25. 21:16
Egy ilyen kerek, korszakzáró és új indító szülinapon bármilyen egyéni vágy teljesülhet, mert eme ritka ünnepi alkalomra a Mediawave csapata nem önünneplést tervez, hanem sokkal inkább egyfajta összefoglalást, és az új környezettudatosabb irány elindítását. Az összefoglalás egy részét sem a Mediawave szervezi, hanem egyfajta ajándékként várja kitartó résztvevőitől, akiket a 30 év valamely időszakában megérintett a Fesztiválból Együttlétté vált találkozó hangulata és kedvük van szervezőtársként, vagyis inkább a közösség tagjaként hozzájulni közös jóérzésünk fokozásához. A Mediawave Ünnepi Közösségi Asztalán nemcsak ehető-iható finomságokat látunk szívesen, hanem olyan személyiségeket is, akik bizonyos időszakokban valamiért beégtek a retinánkba, elraktározódta agyunk mély bugyraiban. Természetesen itt eésősorban a távolság és/vagy elzártság miatt nehezen elérhető figurákra gondolunk. Azt ötletet Hartyándi Jenő, volt fesztiváligazgató háborgása adta, aki azt mondta, hogy "Nem igaz, hogy Yasim nem lesz itt velünk és nem élvezhetjük ételeit. Akkor az én vendégemként lesz itt, kifizetem a repülőjegyét és a vízumát!" Ennek az a háttere, hogy évek óta felmerül kurd szakácsbarátunk meghívása, aki a 2010-as évek környéként vagy 4-5 évig köztünk volt. 2007-ben ismertük meg, amikor Kars városában (Kelet-Törökország), az Európa Filmfesztivál keretében magyar estet, benne ételbemutatót tartottunk. Ehhez Yasim étterme biztosította a hátteret, de elnézve amatőr működésünket, Yasim és csapata már félúton beszállt a babgulyás és a palancsinta készítésbe, ami így kooprodukciós finomság lett. Azóta is folyamatosan tartjuk vele a kapcsolatot, de azon akadt el rendre a meghívása, mert ebben a szervezési időszakban, szokásosan bizonytalan az Együttlét pénzügyi helyzete. Amire nem lehet biztonságos meghívást eszközölni, amikorra ellenben már látható, hogy belefér a költségvetésünkbe, az már késő, mert az EU-n kívüli, vízumígényes meghívások nagyon megbonyolódtak és hosszú időt, több hónapot vesznek ígénybe. Így egy távoli és emlékezetes barátunk, résztvevőnk hívatalos meghívását el tudjuk indíttani.

Szóval a volt főnök Yasin-t hozza közösségi asztalunkra, az ő kurd ízeit bizton sokan fogják élvezni a 30 éves évfordulón. Ennek mintájára várjuk más szimpatizánsok, közösségünk tagjainak "személyi ajándék"-ait. Pár ötletet ehhez, ha valakinek nem jut eszébe elsőre senki. Több személy is összeállhat egy valaki meghívására. E kiemelt hír kommentjében az egyesülésre vágyók üzenhetnek egymásnak. De az FB-n is meg fogjuk adni ennek lehetőségét. Akkor az ötletek: ha már a kurdoknál tartunk, mély nyomokat hagyott bennünk Sarikamis (zurna & nagydob) duó akkusztikus tánczenéje, Artem (Artyum), az altáji torokhangú énekes, muzsikus, a He testvérek, nási muzsikusok Kelet-Tibetből, Tsoma, tibeti gyémántvágó hangú énekesnő, Wu Jiang kínai festő, muzsikus, az 1998-as Mediawave platát festője... és még ne feldkezzünk el a nem távoli és nem elérhetetlen, ellenben zseniális Íva Bittováról, vagy az ősi Dresch Quarett ismét összeállásáról... videók a "bővebben"ben.
2019.12.18. 21:51
A győri születésű és sokáig itt is prosperáló Fajkusz Attila, a Mediawave-nél is alapembernek számít a kezdetektől. De láthatólag ott is beérett modszeres tevékenysége a népi kultúra terjesztése területén. Az erről szóló cikk itt érhető el.
.jpg)
2019.12.03. 21:58
Barcsik Géza írása
Az ezredforduló évtizedeinek meghatározó gondolkodójára, a zeneszerző, zongorista, író, költő Szabados Györgyre emlékeztek 2019. november 21-én. A Magyar Művészeti Akadémia szervezésében és épületeiben három esemény tisztelgett a 2011-ben elhunyt művészre. Kerekasztal beszélgetés, könyvbemutató, filmpremier és koncert várta a regisztrált résztvevőket. A helyszínek az MMA Bajza utcai irodaháza és az MMA székháza, a Pesti Vigadó voltak. Sajnos csak a kerekasztalbeszélgetésen tudtam részt venni, a Vigadó programjain nem. A teltházas pódiumbeszélgetés résztvevői mellett Judit asszony, Szabados György özvegye és zenésztársak, Ráduly Mihály, Vashegyi György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, barátok, alkotótársak, és fiatal érdeklődők is részt vettek a nyitórendezvényen. Dr. Kucsera Tamás Gergely az MMA főtitkára köszöntötte a megjelenteket. (egy régi Szabados szóló videó archívumunkból itt érhető el)

2019.11.24. 021:06
Konzorciumi partnerünk, a Csaba Kulturális Egyesület a Táncművészetért, saját weboldalán is nyilvánosságra hozta projektünk sajtóközleményét. Az érdeklődőknek érdemes a weboldal többi információját is átböngészni. A weboldal itt érhető el.
A sajtóközlemény: A Nemzetközi Művészeti Alapítvány a Csaba Kulturális Egyesület a Táncművészetért partnerségével az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-5.2.2-17-2017-00074 kódszámú Transznacionális együttműködési pályázaton Növelés vagy nevelés? – közösségalakító tevékenységek Magyarország hátrányos helyzetű térségeiben című felhívásra benyújtott pályázatával 50.000.000 Ft támogatást nyert. A projekt megvalósításának időszaka: 2017. november 01. - 2019. november 30.
A két éven át tartó projekt elsődleges célja a közösségalapú életmód és kultúraterjesztés erősítése volt a vizuális művészetek, valamint a népi kultúra és hagyományok alkalmazásával a magyarországi konvergencia régiókban élők számára.
A projekt megvalósítása konzorciumi partnerségben történt a Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány és a Csaba Kulturális Egyesület a Táncművészetért együttműködésével, akik a programjaik megvalósításában fontos hangsúlyt helyeztek a környezetvédelem, a környezettudatosság fontosságára, az esélyegyenlőség szerepének növelésére és a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására.
A megvalósításában négy külhoni civil partnerrel kötöttek együttműködési megállapodást. Ezek olyan szervezetek, amelyek a helyi és térségi közösségük számára kulturális tevékenységeikkel segítik a külhoni magyar kultúra ápolását.
1. Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért – Székelyudvarhely
2. Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) – Szilágysomlyó
3. Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) – Sepsiszentgyörgy
4. Na'conxypan Polgári Társulás – Dunaszerdahely
A projekt keretében a közösségfejlesztés területén történő jó gyakorlatok, tapasztalatok átvétele és átadása történt, melyet egy szakmai és módszertani kiadványban rögzítettek. Két év alatt 12 műhelymunkán, és 8 tanulmányúton vettek részt a célcsoport tagjai és a szakértők. A projekt keretében szervezett tanulmányúton több mint 40 magyarországi szakember vett részt. A pályázatban megvalósuló szakmai kutatásban 100 fő romániai és 100 fő magyarországi közösségfejlesztésben részt vevő szakemberrel végeztek összehasonlító kérdőíves vizsgálatot a közösségfejlesztésben szerzett tapasztalataikról. Az eredményekről összehasonlító kutatási zárójelentés is készült.
A program egyik vezérfonala volt a szegénység elleni sikeres küzdelem, leghátrányosabb helyzetű, döntően vidékies kistérségekre fókuszálva. A kiemelten fontos volt még az önszerveződésre, stratégiai jövőformálásra képes helyi és térségi közösségek kialakítása, megismerése a hátrányos helyzetű térségekben, valamint olyan programok, együttlétek generálása, melyek a helyi közösségek bevonását és a közösségi élmények megteremtését hangsúlyozzák. Összekötve a különböző művészetek által képviselt kultúrát a helyi hagyományok hétköznapi értékeivel.
A projekt eredményeiről és további híreiről az e célra létrehozott alhonlapon olvashatnak, melynek elérhetősége www.mwave.irq.hu.
2019.11.20. 023:07

A Magyar Fesztivál Szövetség, melynek alapítványunk is oszlopos tagja, november 19-én tartotta évadzáró konferenciáját a százhalombattai Barátság Kulturális Központban. A szakmai nap előadásai és kerekasztal beszélgetései után ünnepi eseményre került sor: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztérium miniszterhelyettesi feladatokat ellátó parlamenti államtitkára átadta az idei évben minősítést nyert 17 fesztivál számára a minősítési okleveleket. A záró ünnepi esemény előtt Rétvári Bence tartott rövid beszédet a fesztiválok társadalmi-kulturális jelentőségéről és a kormányzati támogatásokról. Ezek után került sor a minősítési oklevelek átadására a következő 17 fesztivál számára: Anna Fesztivál, Avasi Barangolás, Budapest Folkfest, Debreceni Bor- és Jazznapok, Debreceni Virágkarnevál, Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál, Héttorony Fesztivál, Hungarikum Fesztivál, KisEgér Fesztivál, Mórikum Kultúr-Fröccs Fesztivál, Ördögkatlan Fesztivál, Pünkösdi Hal- és Vadünnep, Szekszárdi Szüreti Napok, Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál, Szentendrei Pestisűző Fesztivál, Tartóshullám/MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét, Zsigmond Vilmos Filmfesztivál. Azaz a Mediawave ismét minősített fesztivál lett. Korábban is azok voltunk, de két évente át kell esni újabb minősítésen, amely minősítési eljárást, az elnökség által felkért más fesztiválszervezők végzik. Úgyhogy szakmai megmérettetésről van szó. A minősítésről szóló oklevelet az új Mediawave fesztiváligazgató, Vajda Violetta vette át.

2019.11.17. 9:17
A 19. Győri Könyvszalon keretében került bemutatásra Gülch Csaba HALÁLTANGÓ című új verseskötete, amelyet a szerző az utolsónak szánt, gondolt. Pontosabban az utolsó már nem kötet formájában fog megjelenni, mondta rejtélyesen a szerző... A bemutatón beszélgetőtársa Szemes Péter volt. Verseit Gáti Oszkár olvasta fel. Rigó Róland pedig zongoraszóló betétekkel hangolta fel a programot. A "részletek"-re kattintva a teljes bemutató videódokumentációja elérhető.

|
KIEMELT HÍREK
2024.06.03. 21:21
A Mediawave Alapítvány és az Őrhegy Udvarház Közösségszervező Kft. ŐRHEGY ART Művészeti Rezidencia programot hirdet Európában élő alkotók számára nyárra és az őszi, szüreti időszakra egyaránt. Angol nyelvű kiírás: https://orhegyart.wordpress.com/
Magyar nyelvű fordításért írj üzenetet: orhegyudvarhaz@gmail.com
2024.03.12. 22:12
Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!
A korábbi évekhez hasonlóan ismét vizuális, zenei, családi és gasztroműhelyekkel várunk benneteket!
Részletek és jelentkezés ITT.
TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ
|
|